Kalandozások

Tegnap este felhívott a Zoli, hogy mennek ki este bulizni s szeretnék, ha velük tartanék, elvégre csapatban vadászni sokkal könnyebb. Nem is kellett sokat győzködni, elég gyorsan beadom a derekamat, ha buliról van szó. Most meg főleg, hogy nemrég „szabadultam”. A terv az volt, hogy felmegyünk Budapestre, az egyik legfelkapottabb szórakozóhelyre, nevét nem mondom, mert ez nem a reklám helye.

Ismered a számot, hogy „Budapest nyáron sokkal szabadabb”? Képzelj el négy csajra éhes huszonéves srácot útban Budapest fele. Már előre sajnáltam az aznapesti áldozatainkat. Azt tudni kell rólam, meg haveromékról is, hogy mindig csak egy éjszakára keresünk „áldozatot”, no meg, hogy mindig a lehető legnagyobb prédára hajtunk. Abban van a vadászat öröme. Lepattanó csajokat akárki fel tud szedni, de az igazi nagyvadak csak keveseknek jön össze. Azért komolyan meg kell dolgozni, be kell vetni minden tudást, figyelni kell minden egyes mozdulatra, minden egyes arcizom rezdülésre. Ha kivárod a megfelelő pillanatot, az még nem elég. A tökéletes pillanatot kell megtalálni és akkor a legszebb mosoly és legjobb duma kell hozzá. Esély csak egy van. Ha nem jön össze a legjobb csaj a szórakozóhelyről, akkor már úgyis mindegy.

Ez volt a forgatókönyv tegnap este is, a lehető legnagyobb kísértéssel fűszerezve. Megérkezve Budapestre egy kicsit még én is eltátottam a számat. Rég láttam ennyi jó nőt egy helyen. Vidéken más a helyzet, ott mindenki mindenkit ismer, már kialakult egy bizonyos szociális háló, amibe csak a tizenéves (számomra már túl fiatal) lányok nem illeszkedtek be. Budapest sokkal nagyobb, sokkal több ember emiatt sokkal kevesebb ismerős. Ez a tökéletes vadászterep. Ahogy felültünk a bárpulthoz, már mindenikünk kiszemelt magának egy aznapesti igazit. Én egy hosszú fekete hajú kék szemű lányt találtam, aki épp felénk, vagyis a pult felé tartott. Be is próbálkoztam nála rendesen, mire az egyik szeparéból kijött a bikája és rávilágított, hogy már van, aki vigyázzon a kislányra ma este. Épp miközben ez az önjelölt alfahím magyarázta a helyzetet, odajött a pulthoz egy másik, fölöttébb aranyos, angyalarcú lány, barna tépett haj, nagy fekete szemek és rendelt két üveg pezsgőt. Rá is kérdeztem egyből, hogy a világ végeláthatatlan gyötrelmeinek felejtésére iszik, vagy valami konkrétabb oka van az ünneplésnek, mire kiderült, hogy szülinapja van. Aznap lett 18 éves. Ejj-ejj, gondoltam magamban, ez tiszta provokáció. Most az egyszer eltekintek attól, hogy korban nem illünk teljesen össze.

Nem dumáltunk 10 percnél tovább, mikor már le volt tisztázva, hogy csak a ma estéről van szó és bizonyára nem fogom elvenni feleségül, bármi is történjen. Mivel nyíltan fel volt dobva a téma, simán mondhatott volna nemet is, de nem tette. Ehelyett áthívott az asztalukhoz, ünnepeljek velük és legyek a „lovagja” ma estére. A történetet nem részletezem tovább, lényeg, hogy Zoliék nélkülem mentek haza, én meg ma délben emellett az angyal arcú lány mellett ébredtem.

Kávéval, cigivel, telefonszámcsere nélkül. Az ajtóban azzal váltunk el, hogy ha a sorsunkban az van megírva, hogy még egyszer találkozunk, az úgyis be fog következni. „Nekünk megmarad Párizs.” Ez az éjszaka, úgy érzem egy új fejezetet kezdett az életemben. Talán könyvet is írok, ha elég anyag összegyűl. Vallomásaim: Budapest és én.